Jézus Szíve Római Katolikus Templom
1989-ben épült.Elérhetőségek:
Cím: 5124 Jászágó, Jókai utca 12
Telefon: 06-57 431-047
Látogatható: előzetes bejelentkezéssel
Helytörténeti Gyűjtemény
A település történeti emlékeinek bemutatása az újkőkori emberek szépen megmunkált eszközeivel kezdődik. Az itt élt szarmaták hagyatéka a helyi és a római kultúra keveredő hatását jelzi. Ennek a népnek a kezeivel épült a Csörsz-monda valóságos védelmi rendszere.
A 4-5. szekrény a magyar honfoglalás és középkor világába vezet. A viruló kisváros életéről sok-sok emlékeztetőt találhatunk - egészen a XVI. század végéi, amikor a törökök felégették a helységet. Jászágó település önmegváltása után lassú újratelepülés kezdődött meg, amely az ország jelentős történelmi eseményeivel párhuzamosan zajlott.
A kiállított tárgyak között találhatunk Rákóczi-féle függetlenségi mozgalommal, 1848-49-es szabadságharccal kapcsolatos emlékeket és első világháborúból előkerült leleteket is.

Elérhetőségek:
Cím: 5124 Jászágó, Kókai László tér 2.
Nyitva tartás: Igény szerint előzetes bejelentkezés alapján
Telefon: 06 57 426-020
Email: helytorteneti.jaszago@museum.hu
jaszago@vnet.hu

Iskolatörténeti Gyűjtemény
A Jászságban egyedülálló az Iskolatörténeti gyűjtemény, ami a régi tanyasi iskolai emlékeket, dokumentumokat, tárgyakat mutatja be az 1800-as évek végétől az 1950-es évek végéig.
Elérhetőségek:
Cím: 5124 Jászágó, Jókai út 14.
Telefon: 57/426-184
Nyitva tartás: előzetes bejelentkezéssel
A gyűjtemény három jól elkülöníthető témát mutat be: az iskola történetét, a falusi és a tanyasi gyerekek játékait, valamint a helyi ifjúsági szervezet történetét az 1980-as évek végéig.
Elérhetőségek:
Cím: 5124 Jászágó, Jókai út 14.
Telefon: 57/426-184
Nyitva tartás: előzetes bejelentkezéssel

Római Katolikus Iskolakápolna
Cím: 5124 Jászágó, Jókai út 14

Tájház
Cím: 5124 Jászágó, Rákóczi út 3.

(1).jpg)
.jpg)